Szegvár nagyközség Csongrád megyében, Szentestől délre, 10 km-re található. Lakóinak száma jelenleg 4987 fő. A vizek falvának is nevezik, mivel a Kurca folyó és a Kórógy-ér folyik keresztül rajta, a Tisza pedig alig három kilométerre kanyarog a falutól. A gyönyörű Tisza holtág gazdag növényvilággal és a hozzátartozó állatvilággal kiváló kirándulóhely és horgászhely, csakúgy, mint a Kórógy tó, mely a falu közepét díszíti ligetes partjával és a mellette lévő szabadidő parkkal. A Lándor tó a településtől É-Ny-ra, a Tiszától néhány száz méterre található.

Ősrégi lakott hely, már az újkőkorban (i.e.6-5. évezred) is jelentős nagyságú telepet alkottak a hajdani Kontra tó partján élő emberek. Ez, a Tiszai kultúrához tartozó népesség nagy mennyiségű vonaldíszes kerámiát, és a híres „sarlós isten” szobrát hagyta ránk, és még sok-sok egyéb leletet, melyek a szentesi Koszta József Múzeum raktárába kerültek, majd jelentős részük a szegvári Falumúzeumba, ahol jól szolgálják a helyi általános iskolai oktatást és a közművelődést.

Az újkőkortól kezdődően minden korban éltek emberek a Kurca-, Kórógy folyók által határolt területen. Több évszázadon át a szarmaták, majd később az avarok is.

Magáról a településről a 13. századi donatios diplomákban olvashatunk először „Szeg” (Zegh, Zeegh) néven. A 17.- 18. században ragadt a szeghez a vár szó az 1506-ban Dóczy János királyi kamarás által a Kurca partjára épített castellumról, és lett Szegvár a település neve.

1723-ban Gróf Károlyi Sándor kurucgenerális vásárolta meg az akkor már csak puszta területet. Felvidéki birtokairól hozott telepesekkel újra benépesítette. A megerősödött telepes falut 1727-ben (december 22-én) fogadta adózó községgé Csongrád vármegye közgyűlése. Ez a település második születésnapja

Ettől kezdve folyamatosan fejlődött, nőtt, alakult, erősödött a falu. Olyannyira, hogy 1776-tól egészen 1883-ig Csongrád vármegye székhelye is volt. Az 1760-as években épült vármegyeház ma is áll, szépen felújítva, üresen.

Jaksa János tanító által összegyűjtött helytörténeti és néprajzi anyagból 1954 nyarán megnyílt a Szegvári Falumúzeum, az országban másodikként, Csongrád megyében elsőként.

Az 1970-es évek elejére kinőtte az épületet a falumúzeum anyaga. Új helyre kellett költöznie, mégpedig a Károlyiak által ispánháznak használt, az utcai frontján hét robusztus téglaoszloppal díszített, az 1740-es években épült nagy épületbe. Több éves renoválás, átalakítás után 1973-ban nyílt meg benne a Falumúzeum.

A Falumúzeum szomszédságában áll az 1739-ben felszentelt barokk katolikus templom, melynek az egyik érdekessége az, hogy több,mint tíz éven keresztül nem volt tornya. A Károlyiak által felépített hajóhoz 1753-ban gr. Haller Istvánné építtetett tornyot.

Észak felé haladva kijutunk a Kontra utcába, ahol több igen régi parasztházat láthatunk. Van közöttük olyan, amelyik a 18. század második felében épülhetett. A megyében alig van olyan település, ahol ennyi 18. századi népi építészeti emlék lenne.

Ezen az utcán kijutunk a népi ipari műemlék szélmalomhoz. A szélmalom 1865-ben épült, jelenleg felújított állapotban turisták által is látogatható. A berendezése teljesen ép, korabeli.

A lakosság mezőgazdaságból, állattenyésztésből, fólia alatti zöldséghajtatásból él. Különösen fejlett a termálvízzel fűtött üvegházakban és fóliaházakban folyó zöldségtermesztés.

Szegvár egy különös hangulatú település. Utcáin sétálgatva érezhető a nyolcezer éves múlt jelenléte, a jelen emberének vendégszeretete, gondossága.

Kovács Lajos István

főszerkesztő