Napjainkban már tisztázott, hogy a falu közepén lévő barokk épületet – még kastélynak nevezik a szegváriak - egy teljesen új vármegyeháznak építették a 18. század második felében. Ezt, a telkén 1992-ben végzett régészeti feltárás bizonyítja. Mielőtt azonban részletesebben rátérnénk érveik bemutatására, feltétlen szükséges Szegvár korábbi történetét is felvázolni.

A község területén és környékén végzett régészeti ásatások és a földművelés során felszínre került leletek - edények, kerámiadarabok, fegyverek, használati eszközök - bizonysága szerint Szegváron és környékén 7-8000 évre visszamenőleg minden korszak emberének emlékei megtalálhatók.

A vidéken legkorábban a Kőrös-kultúra délről, a mediterrán vidékekről, északra vándorolt állattenyésztő és földművelő népe telepedett le.

Ugyancsak mediterrán vidékről származó kultúra alakult ki Szegvár - Tűzkövesen a neolitikum második felében. A Tiszai-kultúra telepe i.e. 4450-4035 között élt ezen a területen. Ebből a korból származik a Sarlós Isten világhírű szobra. Hírnevét azzal szerezte, hogy ebből a korból szinte az egyedüli férfi alakban ábrázolt istenség a korabeli istennő szobrok között.

A réz- és bronzkorból kevés emlék maradt, ezzel szemben a vaskorszak e területen élő népeit jobban ismerjük. Jelentősebb ideig a szkíták, kelták és dákok éltek a környéken. Később a gótok, hunok és 454-ben a gepidák is feltűntek a területen. Az 567 után megjelenő avarok talán a magyar honfoglalást is megélték. A Kórógy-ér környékének magyarok által való elfoglalását Anonymus is említi Gestájában, amit bizonyít a feltárt honfoglaláskori temető. A község határát három közösség foglalta el.

A XI-XIV. századi írott források és a régészeti kutatások alapján megismerhetők az Árpád-korban ezen a területen meglévő falvak. (Sáp falu, Leng falu, Sajt falu, Szentgyörgy falu) . Szegvár elődje Zeegh falu volt, ami a XIV-XV. századra megerősödött.

A magyarok letelepedését követően a fejedelmi család, a Bor-Kalán nemzetség és a vele rokon Szeri Pósafiak birtokolták Szegvárt. Később Guti Országh Mihály, majd Nádasdi Ongor János voltak tulajdonosai.

A XV-XVI. század fordulójától a Dóczi család a birtokos. Fénykorukat - ezzel Szegvár fejlődésének, szépülésének idejét - Dóczi János éveire (1506-34) tehetjük, mivel a nemes úr - ekkor királyi főkamarás - 1527-tõl pedig Szapolyai János kincstartója volt.

A Kurca-kanyarulata által alkotott szegen, a magas folyóparton épített castellumot , várkastélyt az előbbi Dóczy János királyi kamarás. Közvetlenül a Kurca folyó partjára. Az 1988-91 között végzett ásatások során a castellum területén előkerült leletek a rézkorból származtak. A későbbi időszakokból a szarmaták és az Árpád-kori falu nyomai bukkantak fel a Kurca-parti leletek között, a várkastély romjai között.

Igazán komoly építkezésre, az ásatást végző régészek szerint, a Dóczyak idején került sor először ezen a területen és Szegvár területén is. A gazdagon díszített reneszánsz udvarház meglétét egy téglából falazott pincéből kiemelt gazdag leletanyag - fazekak, tálak, budai márgából faragott reneszánsz faragványtöredékek - bizonyítja. A pince keskeny alapozását figyelembe véve az csak egy része lehetett a középkori épületegyüttesnek, melynek központi része bizonyosan emeletes volt, egy csigalépcsőelem tanúsága szerint. Dóczy János Szapolyai iránti hűtlensége miatt hóhér keze alatt végezte. Birtokait, így a szegvári castellumát is feldúlták, felforgatták a királyi parancsra kincset keresők.

Az 1550-es években Mágocsy Gáspár birtokába került a falu. 1552-től a törököknek fizettek adót a szegiek. A felszabadító harcok idején – a török uralom végnapjaiban – Szegen is átvonult egy török-tatár sereg, amely feldúlta, felégette a falut. Elnéptelenedett a már a törökök idején is jelentős település .

A török kiűzése után gróf Károlyi Sándor 1722-ben királyi pátens alapján megvásárolta a szegvári pusztát és saját birtokairól való telepítése révén újra benépesítette az akkor néhány házzal rendelkező Szegvárt. Ekkor már Szegvár volt a neve a községnek. Alföldi birtokainak központjává tette és nagyarányú építkezésekbe kezdett. Kastélya 1726-28-as építésekor felhasználta a Dóczi-féle építményeket és azok maradványait. A Károlyi-féle kastély előzményekre visszavezethető voltát bizonyítja Bél Mátyás 1730-ban készült leírása is erről a kastélyról.

A múlt kutatói leszögezték, kutatásaikkal bebizonyították, a ma látható épület vármegyeháznak épült. Egy teljesen új épületet emeltek e célra, ugyanis 1776 és 1883 között megyeközpont volt a település. Azt tudni kell, hogy a megyeszékhely eleve azért került Szegvárra, mert Károlyi Antal megvételre ajánlotta fel leromlott állagú kastélyát (azt, amelyet Károlyi Sándor építtetett) a vármegye részére. Ezzel úgy tűnt, hogy sürgősen, kevés ráfordítással jutnak a szükséges épülethez. Az 1768-ban felmért kastélyért a gróf 836 forintot és 30 krajcárt kapott. A levéltári források szerint az épületre 1772 decemberéig 16,664 forintot és 18 krajcárt, 1773-ig 20,329 forintot és 16,5 krajcárt költöttek. Ezen összegek olyan nagyok, csakis új épület építéséről beszélhetünk. További bizonyítás. Arra a kérdésre, hogy a munkálatok miért tartottak ilyen sokáig, az ásatások során kapott választ a kutatócsoport. Szerintük teljesen új épületet emeltek, mivel sem az alapozáson, sem a falazáson nem találták meg semmiféle átalakítás nyomát, és a XVIII. századinál korábbi leletekre sem bukkantak az épület és közvetlen környezetének vizsgálata során.

Előkerült viszont a feltehetően a megyeházával egy időben készült kút és a megyeháza építésekor használt meszesgödör is.

Az ásatások alkalmával a Kurca partján rábukkantak az 1909-1910-ben lebontott központi vármegyei börtön és a Dóczy-féle castellum alapjaira is.

A szomorú tény, hogy a középkori építmények és a Károlyi Sándor-féle kastély alapjainak nagy részét valószínűleg elpusztították az 1960-as években készült szennyvízszikkasztó építése során.

Miután a megyeközpont 1883-ban Szentesre költözött, a korábbi vármegyeháza épületében a gróf Károlyi Kornis alapítvány 1902-től leánynevelő intézetet és övodát működtetett az irgalmasnővérekkel. 1919-től az orsolyita nővérek vették át az intézményt, akik 1921-ben polgári leányiskolát is indítottak. 1928-ban a Szociális Testvérek Társasága és Testvérképző Intézete működött. A kastélyt ebben az időszakban állami segítséggel felújították. Ezt követően a háború utánig községi óvoda, öregek otthona működött 1950-től 1997-ig gyermekotthonnak adott helyet az egykor közügyek intézésére szolgáló épület.

A több, mint 200 éves barokk épület előtti téren egy száz évesnél idősebb Szentháromság szobor áll. Alépítményével a vármegyeház tömegét idézi.

A vármegyeház az építés korára jellemző kosáríves, úgynevezett barokkívű kapubejárata és a kovácsoltvas rácsozatú ablakai korhű hangulatot idéznek. Az udvari homlokzat , a zömök, szintén kosáríves árkádokon nyugvó , levegős emeleti tornác szép arányú része a nem régen felújított méltóságteljes épületnek. Érdemes megnézni az épületben a kovácsoltvasból kézi kovácsolással készített emeletlezáró ajtót, valamint a hozzá tartozó kovácsoltvas lépcsőkorlátokat.

Igazi barokk elem az épületen az utcai homlokzat közép-rozalitos megoldása, amikoris a homlokzat előreugrik, ezáltal tagolja azt. A ritmus és árnyékhatás szempontjából kedvező plasztikát ad az épület egész homlokzatának.

Kovács Lajos István