SZEGVÁRI FÜGGETLEN HAVILAP 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 | 2018 | 2019 | 2020
 

Letölthető kiadványok (pdf):

Aktuális számunk
A Szevári Napló alapítása
SZEGVÁRRÓL
Fő oldal
Szerkesztőség
Szegvári szélmalom
RÉGÉSZETI ÁSATÁSOK
A szegvári várról hitelesen
Mondák a településről
A TELL
"KASTÉLYTÖRTÉNET"
A MEGYEHÁZÁRÓL
A KÓRÓGY-PARTI ISKOLA
Nyugdíjas pedagógusok
A magyar nyelvről
a HONFOGLALÁS ELŐTT
ORBÁN BALÁZS
EMBEREK! Ébresztő !
AKIRŐL UTCÁT NEVEZTEK EL
Régi mzőgazdsági gépek
Össze ne tévessze !
Publikációim
Impresszum
Móta vagyunk a Kárpát-medncében?
Sikeres néprajzi TANULMÁNY
Mik is valójában a kunhalmok ?
150 éves a népoktatási törvény
Régi mezőgazdasági gépek
Régi szerszámok a mezőgazdaságba
Holdra szállás
SZEGEN ÉPÍTKEZETT...
Ezt a bilit is fel kell rúgni !
Grecsó

Ötvenezer eldugott pillanat

GRECSÓ KRISZTIÁN

Ötvenezer eldugott pillanat

 

– Géza, nekem ne mondjad, hogy szerinted egyszer sem fotózott le minket – kiabálja Annuska, mielőtt Géza hiába kéri, hogy uralkodjon magán, mert a Takarék udvarából biztosan hallgatóznak, meg hát a falnak is füle van, és mielőtt végre a nő dühösen elviharzik. Géza megkönnyebbülten sóhajt, ott marad a művház végtelen, kopár udvarán, a lenge szél forró pörköltillatot sodor felé, és fujtós füstszagot, négy bográcsban habzik a birkapörkölt, a házból hamis kornyikálás hallatszik ki, április négyről szóljon az ének, Sodó a szakács, aki végighallgatta az egész veszekedést, hátranéz rá, de jó érzékkel nem szól. Géza hálásan félrenéz, megint sóhajt egy mázsásat és rágyújt, arra gondol, hogy az egész rohadék élet egy rabság, mindenképpen az, rabság, hogy dolgozni kell, és nincsen értelme, még egy fölösleges zárszámadás, még egy ping-pong verseny, minek csinálni? Ha van kőbambi, jönnek, ha nincs, üres a terem. És persze rabság az is, hogy egy élet óta unják egymást a nejével, és lám, még a szeretője is rabság, ki a fenének ugyanaz húsz évig a szeretője, rosszabb, fenyegetőbb és unalmasabb, mint a házasság, ott legalább béke van, a neje nem baszogatja, de Annuska egyre rosszabb, mindenen kiborul. Sodó megint lopva hátranéz, Géza kifújja füstöt és felemeli a cigis paklit, Sodó szinte meggörnyedve indul el feléje, úgy kullog oda, mint aki bocsánatért esedezik, „köszönöm, igazgató úr!”, selypegi, és két szálat vesz. Géza ismeri a trükköt, kisujjal kell csinálni, az amatőrök beveszik, nehéz kiszúrni a takarás miatt, hogy a megkínált lop, de Tisza Géza nem amatőr, csak nagyvonalú, nem ér annyit az egész, hogy belekezdjen. Sodó úgysem ismerné el, és felkapná a vizet, aztán meg csak több pörköltet lopna el rosszkedvében, mint amennyit tervez. És ezt nem érti meg se a felesége, se a szeretője, nem fogja fel a csökött női agyuk, hogy nem azért nem kell balhét csinálni, mert ő nem eléggé férfi, vagy, mert nincs hozzá mersze, hanem, mert nincsen értelme, egyszerűen mindenképpen ellopják, elromlik, megbasszák, elmarad, akkor meg minek egy szót is szólni bármiért vagy bárkiért.

 

Az iskolai kórus közben már a szovjet himnuszt harsogja, sajnos mindjárt vége a műsornak, és akkor elmúlik ez a rövidke, aprócska béke, ezekért éri meg élni, sóhajt, miközben eldobja a dekket és rálép, a színpad mögötti duplaajtó ebben a pillanatban tárul ki, és kiözönlenek rajta a gyerekek. Feri bácsi, a kisváros fotósa és amatőr bőgős éppen abban a pillanatban ér oda, pedig az előbb még sehol sem volt, nem tudni, hogy csinálja, biceg az öreg, és nehéz a masina, mégis mindenhová akkor ér, amikor pontosan kell, és egy pillanat múlva már nincs is ott. Közben már kattan is a fényképező, most is csupa spontán kép készül, egyedül Saroltát, a tanácselnök gyönyörű lányát inti vissza, neki Feri bácsi mutatja, hogy jöjjön ki még egyszer. Géza nézi a lányt, olyan romlatlan és csinos, hogy kirázza tőle a hideg, most először jut eszébe, hogy Feri bácsi talán nem azért fotózza ennyit, mert megrögzött seggnyaló, talán huncutabb az öreg. Erre megint rossz kedve lesz, próbál a fotós háta mögött elslisszolni, de Feri bácsi éppen akkor fordul meg, amikor a legközelebb jár, nem tud úgy tenni, mintha nem látná.

 

– Na, hogy döntöttél, Igazgató úr? – kérdezi. Géza bólint, és miközben lopva a távolodó Sarolta úttörőszoknyás fenekére pillant, arra gondol, talán kivételesen igaza van a szeretőjének, és veszélyes lehet Feri bácsi fényképarchívuma, ötvenezer kép, millió terhes pillanat, lopott idő, csupa lebukás, csalás, csalárdság, vágy, a mulatozások akarva elfelejtett tévedései, a tényleg elfelejtett aljasságok, mennyi fájdalom kerülne felszínre – hát ez a röntgenszemű ember mindig mindent meglát.

 

– A legnagyobb örömmel átveszi a művelődési ház az életművedet, Ferikém! – hallja Géza a saját hangját, miközben a nyolcadikos lányok csapata éppen visszaér a kézilabdapálya túloldaláról, kuncognak valamin. Megint csak Sarolta hangját hallja ki, vagy azt akarja kihallani, a lány arról beszél, hogy a színpad alatt van egy titkos szoba, amiről senki sem tud, de neki az apukája elárulta, mert ő már járt ott. A többiek morognak, zúgolódnak, hogy az nem lehet igaz, nincsen semmilyen titkos szoba a színpad alatt. Géza megtapogatja az övén a kulcscsomóját, a színpad alatti titkos kamra biztonsági zárja elsőre a kezébe akad.

 

– Méltóképpen gondozzuk – néz rá Feri bácsira és elmosolyodik –, erre igazgatói becsületszavamat adom!

 

(A történet – bár valóban az ötvenezer szegvári negatív előkerülése ihlette – minden elemében kitalált. A figurák nem léteznek,bármilyen egybeesés a véletlen műve.)

 

.